Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2014

Megbízható ügyvédet a sikerért!

Kép
Ön is szeretné hogy ügyvédje rátermett, megfontolt, jó kommunikációs készséggel, helyzetfelismerő képességgel és meggyőző erővel rendelkező határozott szakember legyen? Olyan jogi képviselőt válasszunk, akivel a bizalmi viszony megvalósítható! Tüntessen ki engem bizalmával, és a sikeres együttműködés reményében állok rendelkezésére!
Kép
Egyik fő szakterületem a büntetőjog. Ha ön vádlott a büntető eljárásban, akkor  köteles megjelenni, de nem köteles vallomást tenni. Mondhatja azt egy gyanúsított, hogy egyáltalán nem kíván semmit elmondani, vagy saját szavaival elmondhatja, ami történt de nem válaszol semmire amit kérdeznek tőle.  Dönthet úgy is, hogy tesz vallomást, de a kihallgatás folyamán bármikor dönthet úgy, hogy adott kérdésre nem kíván válaszolni. A gyanúsított a tanúval ellentétben nem köteles igazat mondani, tehát abból hátrány nem érheti, ha valótlant állít.